Pénteken korán reggel még -lelkiismeretünk megnyugtatására- bementünk az intézetbe kicsit dolgozni, a KALAND 10 körül indult. A Storms Rivernél tett gyors megállás oka, hogy a múltkor itt készült képek nem láthatóak a fokvárosi kirándulás beszámolójában, feltehetően az internet láthatatlan cenzorának műve. Sürgősen orvosolnunk kellett a problémát, csináltunk néhány publikálható képet. után elértük a Tsitsikamma Nemzeti Parkot. Sokat nem tudtunk a helyről, de mindenhol nagyon szép képek voltak róla. Egyik fő attrakciója egy függőhíd.
A parkhoz tartozó partszakasz nagyon szép, homokos öblök, sziklás partszakaszok váltják egymást, a víz a megszokott smaragdzöld helyett őrjítően kék. A park által felkínált lehetőségek közül elsőként a függőhidat csekkeltük be, biztos, ami biztos, nehogy valami csoda folytán kimaradjunk belőle.
A híd a Storms River torkolata fölött 7 m magasan vezet át, 77 m hosszú, és olyan bő 1 m széles lehet. És ezerrel mozog, billeg, hullámzik, még ha a szimpatikus német turisták nem is szívatják egymást. Ami furcsa volt, azt hittük, a híd vezet valahova. Igen. A túloldalra. De ott vége, nincs tovább út. Hmmm. Kénytelenek voltunk lábunkat a mélység felett lóbálva napozni, gyönyörködni. Aztán lóra kaptunk, hogy a tájékoztatóban szereplő vízesést is megkeressük. Starthely megtalálva, autó leparkolva, túrára készek vagyunk.
Elindultunk, rét, telistele sárga virágokkal, mögötte, szikla és az óceán, még mindig kék.... Út közepén sáska, éppen petézik. kikerüljük, baktatunk tovább. Erdő, olyan dzsungeles, liános fajta. És eccercsak vége. Sziklafalnak ütközünk. De a sziklákon ott a turista útvonalat jelző sárga tappancs. Végülis ki volt írva, hogy csak tapasztalt, fitt túrázóknak ajánlott útvonal. Nincs mit tenni, mászunk, kapaszkodunk tovább, nagyon elégedetten önmagunkkal. Egyre nagyobb nagyobb és színesebb sziklákon és a köztük tátongó, kicsinek nem nevezhető "szakadékokon" küzdjük át magunkat. Néhány méterrel mellettünk és alattunk az óceán, hol lágyan hullámzik, már-már hívogatóan a 30 fokos melegben, hol ezerrel csapódik a szikláknak, felszínre hozva egy-egy réges-régen elsüllyedt hajóroncsot ;-D
A sziklákkal sem stimmel minden, a szokásos szürke árnyalatok helyett fekete, fehér és élénk narancssárga. Megyünk, kúszunk, mászunk, szökellünk :-))), és döbbenten vesszük észre, hogy egy óra sikerült megtennünk a 3 km út felét. Sebaj, remek móka. Az utolsó szakaszon egészen keskeny peremeken oldalazva mászunk át, alattunk a tátongó mélység, a feszültség egyre nő... na jó, csak kicsit. de tényleg nem volt olyan eccerű.
A vízesés tutti szép volt, minden szakértelmünket összeszedve egybehangzóan 40 m körülire saccoltuk, több lépcsőben zubog le a víz a medencébe. Nekünk meg se fürdőruhánk, se időnk (már ha világosban szeretnénk visszaérni a kocsihoz. "Tapasztalt mászóként" egy óra alatt teljesítettük a távot. Közben a réten még egy fotó, összehasonlítás az előzőekkel és..... CF ERROR. Hát, a mai képeknek is lőttek. Ilyen kizárólag a Nagy Fal, vagy Dél-Afrika közepén fordul elő. Holnap újra lehet kezdeni a tartalék kártyákkal, de már más helyeken :-(((((((
Esti Savannánkat a tűz mellett az alig egy órája megszületett Pintér Boldizsár (minden rémhír ellenére mégsem Barnabás) (4000 g, 55 cm) és anyukája egészségére hörpölgettük.
Eseménytelen utazás Oudtshoornbe, gyors szállásfoglalás a kiszemelt Backpackersben, és irány a Cangoo Caves. Mint megtudtuk, ez a világon a 4. legnagyobb, turisták számára megnyitott cseppkőbarlang. Az otthon megszokottal szemben meleg, 18-19 C az átlaghőmérséklet, rövidnadrágban, ujjatlanban és mezitláb is kellemes. Azon kevés cseppkőbarlangok közé tartozik, amiket nem folyó, hanem állóvíz, és főként kémiai erózió formált. Az alap túra (a térképen sárga) mellett "adventure" túrára (piros, gyakorlatilag a barlang teljes hossza) is be lehet nevezni.
Természetesen ezt választottuk. Itt a szokásos útvonal után néhány "extrém" helyen is átküzdöttük magunkat. Az első ilyet (nem véletlenül) Lumbágónak hívják. Ez tkp. egy 30 m hosszú folyosó, aminek a legmagasabb pontja 1,2 m, a legalacsonyabb részen 75 cm. Ezután csomagok lepakolása, és egy mély levegővétel, aztán jöhet az igazi izgalom. Létrán fel, koporsóba be, koporsóból ki (mintha egy lyukas közepű asztalra másznánk fel a lyukon keresztül), és már itt is a szerelmesek alagútja. olyan csípő-szélességű, guggoló ember magasságú, és 7-8 m hosszú. Még nem olyan nagy szám (kivéve, ha előttem, utánam beszorul valaki), a vége kicsit macerás, mert olyan másfél métert kell lefelé mászni a simára koptatott, nedves, kőbe vájt lépcsőkön. Túl vagyunk rajta, komolyabb megrázkódtatás nélkül. A java most jön.Vezetőnk megáll, a fiúk lelkére köti, hogy innen kezdve mindenképpen fejjel előre közlekedjenek, ugyanis ha beszorulnak (úgyis a mellkasuknál fognak), neki a túloldalról sokkal könnyebb a "kisebb részt" visszaszuszakolni. Ő innen kezdve nem jön velünk, körbe sétál, és a túloldalon, ölbe tett kézzel fog ránk várni. Majd, mint aki jól végezte dolgát, rámutatott a falon egy repedésre, hogy indulhatunk. A döbbent fejek látványa kellő elégedettséggel töltötte el, majd elmagyarázta, hogy ez az Ördög kéménye, félig térdelő, félig hasaló pózban "könnyedén" be tudunk mászni. Az átjutás trükkje -mivel kéményhez méltóan 45 fokos szögben emelkedik, természetesen simára koptatva-, hogy a jobb térdet a lehetőségekhez mérten fel kell húzni, és az oldalfalon támaszt keresve feltolni magunkat. Két masszívabb tolási és egy tükörfelületen való kapaszkodási (lassú visszacsúszási) fázis után már lehet is levegőt venni. De nem túl nagyot, mert a "terem", ahova jutunk 25 cm magas. A postaládából egy keskeny résen lehet kicsúszni a koporsó feletti szintre. Előttem Masszív Mackó nagyon boldogan konstatálta, hogy nem sehol nem szorult be, így a levélnyíláson kicsúszva boldogan ücsörgött és nézett körbe... Vártam, maradt, vártam, maradt, mondtam neki "comiiiiiiiing".... Mire hátranézett, én már fejjel előre belefúródtam a fenekébe. Nagy vihogás, békésen megpaskolta fejem búbját, majd büszkén, mint aki jól végezte dolgát, odébbállt.
Barlangászás után még elbámészkodtunk az épületben, meghallgattuk a csoporttársak beszámolóját a rettenetes élményről, majd elindultunk a mindenki által nagyon ajánlgatott Prince Albert felé.
A legrövidebb, éppen utunkba eső lehetőséget választva eccccercsak egy az út veszett emelkedésbe kezdett (ami nem nagy csoda egy hágó esetében), de az aszfaltnak is vége szakadt. 1-2 sebességben, szép lassan, bámészkodva döcögtünk felfelé. Álmélkodtunk, döcögtünk, fotóztunk, Gabika időnként felszisszent... mint korábban annyiszor, Swartberg Passról is csak azt tudjuk mondani, hogy varázslatosan szép.
Mindenki kedvence Prince Albertől rögtön a Trumann Show jutott eszünkbe. Mit egy díszlet város, filmforgatás után. Minden kihalt, egyetlen embert láttunk a városkában, az is egy eltévedt turista lehetett.... gyors hátraarc után téptünk haza, hogy le ne maradjunk a strucc steak vacsiról. Visszaútként a lájtos, aszfaltozott megoldást választottuk. De még ez is döbbenetes látvány volt időnként. Röpke pihenőként megálltunk egy vízesésnél, amit minden tapasztalatunkat összeszedve kb. 40 magasnak saccoltunk :-)))
Vasárnapunkat a "minden jó, ha...." mottóval jellemezhetjük. Reggel sikeresen (nájszli) kitolattam a szűkre szabott, ámde zsúfolt parkolóból. Elindultunk a Great Karoo Nemzeti Parkba, majd villámgyorsan visszafordultunk, mert elfelejtettünk bejelentkezni az esti struccos grillpartira. Újabb indulás, most már eljutottunk a várostól vagy 5 km távolságra, ahonnan visszafordultunk. Tankolni. Újabb elindulás... (közben a szélvédőnk kicsit megpattant egy teherautóról lehulló kavics miatt). Szóval ennyi mindent akár jelnek is vehettünk volna, hogy ne erőltessük ezt az utat.
De kitartottunk, eljutottunk a Park kapujába. Ahonnan visszafordultunk. Ezúttal enni-innivaló vásárlásra. Természetesen nem ment teljesen simán, betévedtünk egy fekete negyedbe, ahol talán még sosem járt fehér ember. Na mi sem maradtunk sokáig. Bolt után irány a Park, ezúttal be is jutottunk. Kezdem sejteni, mit érezhetnek a német turisták, akik a pusztába vágynak, és amikor megkapják, sikítanak, hogy becsapták őket. A Great Karoo N. P. néhány kopár hegy, ahol elsősorban 4×4 kocsikkal lehet közlekedni, mezei halandó számára néhány km-nyi út járható. Egy kicsit azért körbejártunk, láttunk egy sötét és 4 világosbarna zergét, a madárlesből megnéztünk 6732 teknőst, és a fészküket javítgató sárga madarakat.
Az út visszafelé 150 km-en keresztül szinte nyílegyenes. A leghosszabb, teljesen kanyarmentes mért szakasz 20,2 km volt.
A délutánt a medenceparton töltöttük, tervezgettük, miként kímélhetnénk meg magunkat a másnapra tervezett, hasonló megrázkódtatástól. Nagyon gyorsan visszaszavaztuk magunkat az óceánpartra.
A gyors megvalósítást némiképpen lelassította, hogy út közben visszafordultunk. Elfelejtettük, hogy beterveztünk egy struccfarm látogatást. Jött az ilyenkor szokásosnak tekinthető földút, szintén gyönyörű részeken vezetett keresztül.
A farmon először előadást tartottak, néhány érdekes adattal:
- Korábban kizárólag a tolláért tenyésztették a struccokat (a tollbárók a divat változásával csődbe jutottak), ma elsősorban a bőrükért.
- A madarakat általában 14 hónapos korban vágják le, akkor még nem olyan agresszívek, hogy kárt tegyenek egymás bőrében.
- Nem idomíthatóak, mondhatni ostobák. Szemük nagyobb, mint az agyuk.
- Örök életre házasodnak, a farmon a legrégebbi pár 27 éve él együtt.
- Egy "szezonban" normálisan 5-15 tojást raknak, de kis csellel ( a tojások folyamatos elemelésével) ez a szám 40-re is feltornázható.
- A feleslegben rakott tojásokból keltetőben 42 nap alatt, 8 napos kemény munka után bújik ki a fióka, akit a régi-új szülők örömmel visszafogadnak, ha a saját fiókáik is kikeltek már.
- A nyakukat 360 fokban körbe tudják tekerni.
- Gyomrukban kb.1,5 kg kő segíti a kaja emésztésre való előkészítését.
- A hím a párzási időszakban kicsinosítja magát, piros lesz a csőre, lába. A randi időszak után aztán visszaszürkül. Tolla meglepőmódon sokkal finomabb, puhább, mint a tojóké.
- 10 hónapos koruk előtt nem lehet eldönteni a fiókákról, hogy hímek vagy tojók.
Az előadás után Linda, a világhírű strucc attrakciózott, bemutattak vele egy két trükköt. A varázslatot a vezetőnk kezében lévő néhány zöld levél biztosította, Linda mindig hajlandó volt az után tekerni a fejét, így sok minden demonstrálható volt vele.
A farm egyik fő mutatványa a strucclovaglás volt. Itt önként jelentkezőként rám bökött a fickó. Struccra pattanás előtt kedvesen elmesélték, hogy milyen veszélyesek. Egyetlen rúgással képesek leteríteni egy embert. A dolog úgy fog zajlani, mesélte a fickó,, hogy megfogják a madarat, zsákot húznak a fejére, innen kezdve kezelhetőek. Én felmászok a hátára, zsák le, és futás.... Ha nagyon ijedt arcok vágok, én is kaphatok zsákot a fejemre. Kérdés van? Hogyne, mondom, hogy tudok lemászni a 80-nal teperő struccról? Azt mondta, egyet se aggódjak, majd menet közben elmeséli. Nem volt mit tennem, kecsesen, szőrén megültem a struccot, szárnyába kapaszkodva vágtáztunk körbe a karámban, magunk után vonszolva a két zsokét. Ezután jött az egyikük bemutatója, röptében pattant a hátára, és a nyakát tekerve kanyarította, vagy állította meg a struccot.
Gabika volt a záró műsorszám, hátulról vették körbe a struccok, és ettek a tenyeréből...
Fél kettőkor elhaladva korábbi szálláshelyünk előtt most már tényleg a part felé vettük az irányt. természetesen nem a legrövidebb úton. Kinéztünk magunknak egy helyes földutat.... nem csalódtunk, a szokásos kép fogadott bennünket.
Másnap még kirándulgattunk egyet a Tsitsikamma erőben, többek között a Magy fa környékén, majd egy röpke, szeles Jeffreys Bay-beli megállást követően hazabaktattunk Port Elizabethbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése