Uccsó napon még tartottam nekik egy röpke előadást a karboximetilezés nagyszerűségéről, a végén pedig meglepiként egy kis zenés diavetítést tartottunk, Brahms zenéjére mindenféle képek jöttek-mentek Magyarországról. A műsor után a folyosón többen megállítottak kérdezgetni, aki kimaradt belőle, sopánkodott emiatt, persze nem a karboximetilezést hiányolták... Hagytam ott néhány másolatot a showműsorból, jelentősen növelve ezzel (remélhetőleg) az egy főre jutó dél-afrikai turisták számát Magyarországon.
Dekoráció az intézetben:
A női mosdó
Relax
Lécci, húzd le magad után
Eredetileg az Óceánárium delfin parádéját terveztük be délutánra, de aztán gyorsan megegyeztünk a szokásos tengerparti bóklászásban. A kapuban még megbeszéltük, hogy most az egyszer nem hozunk le fényképezőgépet, már úgyis az összes hullámot, kavicsot, vizihullát lefényképeztük. A parton először egy cápafejet találtunk, sebészi (és kórboncnoki) tapasztalatommal (Dr. Janka) megállapítottam, hogy nem egy csapással választották el a törzstől, és bizonyítottnak tekinthetően nem éles eszközt használtak ehhez a művelethez. Asszem eccccerűen egy kannibál törzs kevésbé szerencsés tagjának végső darabját találtuk meg (de még teljesen friss volt). Na itt kezdtem sajnálni, hogy nem dokumetálhatom megfelelően a történéseket.
Alig voltunk lent 5 perce, amikor egy "bálnaszerű" valamit láttunk meg nem túl messze a parttól. Nagyon hamar kiderült, hogy tényleg bálnát látunk. Szép lassan jött kifelé, egészen a parti sziklákig (alacsonyabb vízálllásnál majdnem idáig ki lehet sétálni szinte szárazlábbal, sok képen szerepel az ominózus szikla, mindig rengeteg madár ücsörgött rajta), ott egy jó darabig elidőzött, többször kézenállva (legalábbis a farka jó hosszú ideig lógott ki a vízből. Amikor jobban kilógott, láttuk, hogy nagy fehér foltja van (nem tom, a gyilkos bálnán kívül van-e más fehér foltos is, de szerintem Willyt ismét csak kiszabadíthatták). A parton megállt az élet, mindenki a bálnát bámulta. El is szórakoztatta vagy egy óráig a tömeget, amikor befejezte a bemutatót. Ahogy követtük a parton persze jó vizes lettem, és egész melegnek éreztem a vizet. A Bátor Kismalac felrohant fürdőruhát venni, vissza a partra. Ezalatt a röpke kitérő alatt a víz hőmérséklete a kellemes langyosról jéghideg fokozatúra csökkent. Előtte viszont (jó szokásomhoz híven) elég nagy volt a szám, szóval nem volt mese, bele kellett mennem a vízbe (főnöki tekintély megőrzése, stb...). Nagggggggyyyon hideg volt, de ÚSZTAM benne.
Egy ír, egy dél-afrikai, egy lengyel, egy német és két magyar elindul..... Hova máshova mennének a nagy büdös afrikai éjszakában, mint az Oktoberfestre. A helyi német kolónia (kicsit többet lapoztak a naptárban és már elérkezettnek látták az időt) meg szokta rendezni a maga sörsátras, tingli-tanglis sörfesztiválját. Esténk elég vidámra sikeredett, részben az ír és a dél-afrikai pasi sztorijainak köszönhetően (éppen a repcsivezetői jogsijukhoz tanulgattak, a dél-afrikai farmer -jelképes 35.000 hektáron gazdálkodik- vett magának egy szupcsi gépet, amikoris rájött, hogy nem tudja vezetni). Remek akciónk volt, amikor a kínálgatós kislány megkérdezte, meg szeretnénk-e kóstolni a citromos snapszot. Mondtuk, "hogyne!". Ki is töltötte mindannyiunknak, megittuk az egészségére, visszaadtuk a poharakat, és beszélgettünk tovább. Leányzó továbbra is kedvesen mosolygott, és egy tapodtat sem mozdult. Mi visszamosolyogtunk (nem esett nehezünkre), és így tovább. Jó 8-10 percig ment ez így, amikor rájöttünk, hogy esetleg nem kostolót kaptunk, hanem házhoz jött a csapos. Mikor rákérdeztünk a lánynál, ő legallább annyira zavarba jött, mint mi, nagy vihogás lett a vége a félreértés miatt.
Életképek az Oktoberfestről (a félreértések elkerülésére: a helyszín még mindig PE)
Reggel 7-re igérték, hogy jönnek értünk és kivisznek a reptérre. Hihetetlen nehezen keltünk fel, a reggeliből sem pusztítottunk sokat..... A fene sem érti mitől lehetett ez. A reptéren aztán megint nagy viháncolásba kezdtünk. Különösen, amikor észrevettem, hogy miközben sétáltunk ki a géphez, Gabika apró cetlikre szaggatta a beszállókártyánkat. Rémülten rontottam rá, hogy ugyan már mit művel, azon vannak a csomagjegyeink..... Kedvesen közölte, hogy ezek a régi kártyák... Na ennyit az éberségről.
Másnap reggel:
Port Elizabeth madártávlatból:
Kiegészítés: Szerintem a pilótánk (is - a szerk.) másnapos lehetett, sokat beszélt (Janka szorgalmasan fordított), és iszonyatosan rosszul vezetett, legalábbis az én gyomrom borzasztóan háborgott a fel és leszállás alatt, nem is értem :) És ráadásul Michael autójában folytatódott a dolog, mert elég meggondolatlanul a 3. emeleten parkolt, és onnan csiga út vezetett lefelé, hát szóval komolyan elkezdtem keresni azt a bizonyos papírzacskót...
Röpke egy óra alatt Pretóriába értünk a szállásunkra. A házinénink nem volt otthon, csak a fekete "rabszolga", így legalább nem látta, hogy leesett az állunk ekkora luxus láttán. Igaz kicsit olyan érzése van az embernek, hogy egy múzeumban szállásolták el, ahol kicsit összekeveredtek a stílusok és a korszakok, de így is fantasztikus (bővebben majd egy külön lapon, ha összeszedtük magunkat).
Az élvezethez hozzá tartozik még a két kutya, amik (amint a mellékelt ábrák is mutatják, lásd majd a házas beszámolónál) egy tapasztalt betörőt is megijesztenének. Minket nagyon szeretnek, nem is szoktunk lábat mosni, mert reggelente szépen végig nyalják a lábunkat a 9 személyes reggeliző asztal alatt. Nem is értem miért lötyögtette ki a kávéját ma reggel a Janka (na ja, amikor egy jóképű, dagadt bullterrier -Gabika szerint- az asztal alatt próbálkozik..., még jó hogy ugrottam egyet) . Hiába az élvezet ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése