De azért kezdjük az elején. Hétfőn bebaktattunk az intézetbe, ahol Rajesh távollétében kisebb fajta pánik tört ki megjelentünkkor. Aztán hamar kiderült ki minden titkok tudója, aki már látott valakit, aki hallott rólunk... Na jó, elég gyorsan kaptunk egy szobát, kulcsot, kártyát, számítógépet, 3 kiló cukrot, kávét, teát, két bögrét és sok-sok mosolyt. Még a takarítónéni is ismerősként üdvözölt, már-már a nyakunkba ugorva. Irodánk most nem a régi, megszokott, a fonodából leválasztott egyikében kaptunk helyet, ami sötét, ellenben zajos.
Duzzogva, de azért kibírjuk majd valahogy. Nap közben itt dolgozgatunk, jelentés, abstract, cikk írás, de már az előre küldött kenderünkkel is találkoztunk.
Délután aztán irány haza, kaja (reggeli után nem igen eszünk nap közben), sok-sok gyümivel (rákaptunk a mangóra), aztán irány a part. Bár mindkettőnknek nagyon bejön a nagy víz, de már szívesen vinnénk valami változatosságot a délutáni programokba. Gabika javaslatára után fogunk nézni, hátha lehet valahol bicót bérelni.
Addig is marad a part. Tegnap megint teljesen más arcát mutatta, hatalmas hullámok voltak, a vizet megszállták a szörfösök.
Azóta a sárkányt is sikerült megröptetni. Némi agyalás után az utcai szemétből kiguberált kupakkal megjavítottam, szél is volt, gyönyörűen repült. Aztan a bolt felé menet a korábban elhagyott merevítőrúd utódjaként nagy nehezen beszerzett pompás szénszálas rudat is elveszítettem... Újabb reptetési szünet, újabb guberálás egy sitt halmon és HURRÁÁÁÁÁ a sárkány újra repül!!!!
Repülés közben nem is látszik rajta, hogy falábú lett. Azt viszont be kellett látnom, hogy az alkatrészek elvesztése okozta izgalmon túl a sárkányreptetés nem egy adrenalin-gazdag sport. Mondhatni elég unalmas.
Némi izgalmat hozott az életünkbe, hogy elhatároztuk, egyik hétvégén kocsiba pattanunk, és elmegyünk a Drakensberg hegységbe. A környék gyönyörű, a világörökség része.
Thugela - a világ második legmagasabb vízesése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése