A nagy kaland reggel kilenc magasságában indult. Egy röpke kitérő (természetesen vásárlás) után begyújtottuk a rakétákat Micahel barátunk autójában és a határig repesztettünk. Magyar napot tartottunk, eddig az afrikai zenék szóltak (nem kis hangerővel) a kocsiban, most azt a válogatást hallgattuk, amit Michael kapott visszautazása előtt, kiegészítve a saját gyűjteményemmel. Érdekes volt a Carmina Burana után közvetlenül Tankcsapdát hallgatni.
Dél-Afrika - Swaziland határa
A határt majdnem akadály nélkül vettük, az utolsó pillanatban álltunk meg megnézni, hátha nem simán csak egy útfelbontásba botlottunk.
Első körben (legnagyobb megrökönyödésünkre) a kutya sem nézte meg, van-e vajon szvázi vízumunk (persze ez még csak a kilépő oldal volt, ahol parkolás után egy szobában kellett megkeresnünk a megfelelő hivatalnokot, hogy pecsételjen. A másik oldal már határszerűbb volt, de ott is be kellett menni az épületbe, sorbaállni .....
Míg a határ Dél-afrikai oldala volt ecccerűbb, a szvázi oldalon volt néhány furcsaság: a Shell benzinkút tök ugyanúgy néz ki, mint otthon, ugyanaz a Select shop, még a kínálatban is van hasonlóság, bár otthon ritkán legelnek kecskék és bocik a parkolótábla tövében. A másik érdekesség a helyi "babakocsi". Nem tudni, mi volt előbb: a gyerek hordozására kiválóan alkalmas fenékszerkezet, vagy ha már az úgyis adott volt, találtak mellé funkciót.
A viszonyokhoz képest (sőt abszolut értékben is) nagyon jó út van a határ és a főváros, Mbabane között, gyakorlatilag most építik az autópályát, úgy néz ki, mintha korábban nem is lettek volna itt utak.
A nagy traccsparti közepén persze túlmentünk a lehajtókon (mégcsak észre sem vettük). Az út mentén álló rengeteg (helyi) stoppos (!!!!) egyikétől kérdeztük meg, hogy vajon hol is van a turistaszálló, ahol helyet foglaltunk magunknak. Miután nagyon kedvesen elmesélte, nem tehettük meg, hogy otthagyjuk az út szélén (a "Hogyan maradjunk életben Dél-Afrikában" című útikalauzban kimondottan ellenjavallt, hogy stoppost vegyünk fel). Mire ráálltunk, kiderült, hogy ketten vannak. Michael egy pillanatnyi habozás után bevállalta mindkettőt. Szó se róla, nem az a helyzet volt, amikor kimondottan biztonságban éreztem magam. Persze semmi nem történt. A park kapujában kiszálltak a kocsiból, hálálkodtak még egy sort, és megmutatták, merre kell a szállásunkra mennünk. A kapuban még megcsodálhattuk, milyen az ananász és a papaja (pawpaw) mielőtt a polcra kerül. Kiderült, hogy a papajának fiú és lány változata is van, a képen a baloldali a fiú.
A szálláshoz vezető utat egy kerítés zárta le, mivel mint kiderült, egy vadaspark-szerűség közepén fogunk lakni.
A parkban több kemping van, mi a Sondzela-ban lakunk. Van turistaszálló része (ezek vagyunk mi, egy belga párossal együtt lakunk egy 6 ágyas szobában), de lehet sátorozni is.
A többi táborban különböző házikókban vagy "nád-iglukban" is lehet lakni. Rövid értekezlet után gyorsan eldöntöttük, hogy átnézünk a szomszéd kemping boltjába valami elemózsiáért, aztán az esti "bográcsparty" után elmegyünk a szvázi táncosok estjére.
Mondták, hogy sötétedés előtt vissza kell érnünk, mert akkor előjönnek a vizilovak, akikkel nem egészséges szemmtől-szembe kerülni. Amúgy nyugodtan sétálgathatunk. Míg átbaktattunk a szomszédba, egy csomó állattal találkoztunk, jöttek mentek a varacskosdisznók, zebrák, nyalák, a szebbnél-szebb virágokat már nem is emlegetem......
A szomszéd kempig strucca szintén kellően barátságos (mint mindenki a környéken), néha talán túlzásba is viszi.....
A vacsinkat bográcsszerű edényekben főzték a tábortűznél.
Az edényeknek háromlába van, így megállnak a saját lábukon, de főzés közben olyan rendes vegyészes háromlábra állítják őket, az edények lába miatt nem kell attól tartani, hogy a bősz kevergetés közben felborul a "bogrács". A vacsi csirke "stew" volt, valami szaftos szmötyi, amit rizzsel kaptunk, mellé nagyon finom paradicsomos salátát.... Elégedettek volunk az ellátással. Kirugtunk a hámból, okulva a PE-i búcsúnkból, nem sörözünk, de a helyi cidert (Savanna) nem hagytuk ki. Ez egy nagyon alacsony alkoholtartalmú bambi, finom. Michael, aki egyáltalán nem iszik alkoholt, kicsit feladta az elveit, és hajlandó volt kinyitni az üvegeinket.
Jajj, de rossz nekünk :-))))
Kicsit emésztgettünk még, majd afrikai idő szerint 3/4 8-kor (ami európai időszámítás szerint közel 9 óra) átvittek minket a szomszéd kempingbe a szvázi táncosokat megnézni (bocsesz, a képek homályosak, de a hangulatból talán sikerült valamit átmentenünk:
A késésünk egyik fő oka az volt, hogy a táncosok vezérére vártunk, aki éppen öltözködött. Azok, akik nap közben a füvet gereblyézik, a vizilovakat etetik vagy bármi más munkát végeznek a partban, este tradicionális ruhát öltenek, és táncolnak a lelkes közönségnek. Ezen az estén ők is legalább olyan jól szórakoztak, mint mi. Elég sokat vihogtak, lökdösték egymást, hogy ki legyen a vezértáncos az aktuális produkcióban. Szóval nem igazán lehet az egyhangúsággal jellemezni az előadásokat. Igazán az sem döbbentett meg, hogy az egyik táncos fiú, miután az elcsúszott "dolgokat" látványosan helyreigazította, megnézte a szőrös karkötője alatt az óráját, mennyi van még vissza. Volt aki eltáncolt a kirakott tányérig, és abba kukkantott bele, mi gyűlt össze eddig. A lányok piros lepelben táncoltak, amin ifjú királyuk képe volt látható. A pasi bár kissé pufók, nem csúnya. Pillanatnyilag 10 felesége van, nemrég nősült utoljára. A rendszer szerint évente bemutatják neki a szűzeket, ha talál kedvére valót, azt feleségül veszi. Kapcsolatot többnyire a nagyobb sorszámúakkal tart. Hozzá tartozik, hogy szülés után nagyon hosszú ideig tisztátalannak tekintik a nőket, így például még vacsorát sem főzhetnek az uruknak. Simán előfordulhat, hogy egy feleség akár évekig sem találkozik a királlyal. Ilyenkor kapnak szárnya a történetek a királynéról és némelyik katonatisztről. Az öröklés is furcsán megy. Nincsenek igazán meghatározva a szabályok. Többnyire a páratlan sorszámú feleségek csemetéi közül választja ki a király a számára legkedvesebbet és arra hagyja a trónt (de az is lehet, hogy a kedvenc feleség gyerekére hagyja). Az országban ugyan működik parlament, de gyakorlatilag minden hatalom a király kezében van.
Szombat
Mára kirándulást terveztünk az "Execution Rock" csúcsra, ami Szváziföld legmagasabb csúcsai közé tartozik, a maga 3750-es magasságával.* Indulás előtt még "kaméleon" vadászatra indultunk, mivel a házat (legalábbis kívülről) ellepték a kaméleonok.
A recepción kaptunk egy térképet, amit eleinte (mondhatni) nem túl nagy rutinnal kezeltünk.
Közelebb járunk az igazsághoz, ha beismerjük, hogy többször eltévedtünk (gyakorlatilag egy kivétellel jó helyen jártunk, de többnyire ez csak utólag derült ki). De hazafelé jövet az út utolsó 1/5-én kimondottan jól tájékozódtunk. Még egy dolgot be kell ismernünk, mégpedig hogy ha nem csak a térképet nézzük, hanem felnézve beazonosítjuk, hova is indulunk, eszünk ágában nem lett volna útra kelni. DE MEGCSINÁLTUK!!!
A kezdet a szokásos, zergék. varacskos disznók, zebrák, virágok... A változatásságot a gnu jelentette (ritka csúnya jószág).
No meg persze mindenre rácsodálkoztunk, mindent lefényképeztünk:
Patak
Gabika lába (ajándék Kálmánnak :-))
Árnyék a kövön
Erőltetett menet az erdei úton :-)
Gyökerek (tribute to Kuntakinte)
Kövesút
és a Művésznő :-)
Persze a helyiek sem bírják ki, hogy pont nekik ne legyen Grand Canyonjuk.
Már-már a célegyenesben éreztük magunkat, amikor ugyan már eléggé elfáradtunk, utolsó korty vizünk környékén jártunk, de a vég közeledtét érezve fel-le ugráltunk a sziklákon, jobbnál jobb beállításokat keresve.
Csak azt nem értettük, hol kerülhettük el a Bushman barlangot. (Na de ugye a térkép és mi :-)))) Bár megpróbáltuk a javasolt sárga utat követni, nem sokat segített (ebben a fázisban).
Ekkoriban ért minket a ritka nagy döbbenet, hogy még csak az út 2/3-nál járunk, a neheze még vissza van, a cél, ahova készülünk, reménytelenül messze, és reménytelenül magasan van.
Komolyan kezdtünk gondolkodni a visszaforduláson, de csak továbbmentünk. Menet közben meglett a barlang is.
Itt a "szerencsés" eltévedés esete forgott fenn, egy jó nagy hurkot vágtunk le, nagy nehezen rátaláltunk újra az útra, ami egyre vadregényesebb helyekre vezetett.
Az eltévedésünk miatt egy felégetett részen vágtunk át. Még tudott rontani valamit lábunk tisztasági helyzetén, de igazán jelentős változást már nem okozott.
A csúcstámadás előtt még egy bátorságpróba volt, a sziklafalba épített pallón kellett átmenni.
Bár az utolsó szakasz is nagyon szép volt, dög fáradtak voltunk, nem nagyon jutott eszünkbe fényképezgetni.
A csúcson:
Michael, a győtzedelmes
A feljutás "ára"
A csúcsról körbe:
Lefelé jövet kezdtek vízióink lenni (mit is olvastunk mostanában?), mivel összes vizünket még felfelé menet kb. 3/4 úton megittuk (kivéve persze Micahel vizét, őt viszont nem tudtuk rávenni, hogy bármit is igyon, amíg fel nem értünk), hihetetlen szomjasak voltunk. Reggel 9 körül indultunk, fél 4-re értünk vissza a kempinggbe, és fejenként csak fél liter vizet vittunk magunkkal (na jó, volt nálunk 3×1 dl joghurt is). Szóval deres üvegben mindenféle vizeket, kólákat, és egyéb lónyálakat láttunk magunk előtt (tutti nem képzelődtünk csak, hanem Michael lógatta az orrunk elé egy botról, remélve, hogy nem álllunk meg lépten-nyomon).
A nap tudományos megállapítása, hogy aki középen megy, annak bizonyos időközönként meg kell botlania. Többnyire én voltam ez, annyit csetlettem-botlottam, hogy lábkörmöm alatt vérhólyag kezdeti nyomaira leltem a több centi vastag koszréteg levakarása után. Amint valaki átvette a helyem a sor közepén, rögtön elkezdett botladozni.
A nap befejezése:
Eszméletlen mocskos láb - mgérkezés után (úgy tűnik, ma ez volt a mániánk)
A mi struccunk
Meseírás
Búcsú Szváziföldtől
A határ
Duty Free shop
Swazi experience - I'll be back
* Csak annak áruljuk el, aki veszi a fáradságot, és idáig elolvassa a mesét (vagy legalább idelapoz), hogy a magasság lábban értendő. Bár általában a metrikus rendszert hasznáják, nem mérföldben mérik a távolságot, azért a hosszú angol befolyásnak a baloldali vezetésen kívül más nyomai is maradtak. A magasság kb. 1300 m-nek felel meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése