Az út első része viszonylag eseménytelenül telt, attól eltekintve, hogy az osztrák rendőrök leapacsoltak minket, mert hiányzott az első rendszámtáblánk, és a magyar rendőrség pecsétes igazolásán csak kacagtak, és közölték, hogy nekik ez édes kevés, valami emberi nyelven szolgáltassunk nekik igazolást.
Du. 2 körül már parkolóhelyünk is volt Bécs belvárosában. Mivel a gépünk csak negyed 8-kor indult, volt időnk körülnézni egy kicsit (aratóünnep a Hofburgban, kolbásszal, sörrel, sramlival és egy akkora John Deere traktorral, aminek az első kereke magasabb, mint mi (szerintem még Zsoltikánál is nagyobb). A Kartner strassen elhörpölt jeges kávé után felvonulós- tüntetős tömegbe botlottunk. Nem teljesen értettük, miről szól a történet, a menet elején mexikói indiánok (népviseletben, gyöngyös tasóval az oldalukon, hatalmas fejdiszekben (segitseg!!!!! Kispórolták a hosszú i-t a laptopból!!!), valami olyasmi tacepaókkal, hogy mentsük meg a mexikói őserőket (ez sem rossz, de igaziból az őserdőkre gondoltam), aztán jöttek norvégok, osztrákok, spanyolok, mind a padlason megtalált, hatvanas évekből megmentett hímzett (meglett az í :-)) fejpántokban és gyöngyös szütyőkkel. A megzavaró tényező az osztrákok felirata volt: "Az osztrákok adják vissza, ami a mienk". Mindezt egy környzetvédő hippi felvonuláson... Minden hihető magyarázatot szívesen fogadunk, a helyes megfejtők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. Beküldési határidő: szeptember 13, a csatolandó mellékletek listáját a jelentkezési lapon találjátok.
A reptéren gyorsan szállt az idő, egyszercsak a gépen találtuk magunkat. Szerencsére fent maradthattunk, botrányos viháncolásunk miatt nem sikerült letoloncolniuk (sajátosan értelmeztük a gép használati utasítását, vízre szállás esetén nem szabad magas sarkú cipőben csúszdázni, mert a cipősarok kiszúrja a felfújható csúszdát, azt ugyan nem értettük, az ejtőernyőt miért kell két fúvócsövön át teleköpködni... A baj az volt, hogy mindezt akkor tárgyaltuk le, amikor a biztonsági bemutató volt, és a steward megmorcosodott ránk, és a vacsinkhoz nem volt hajlandó camparit adni, mehettünk csapvízért a vécébe.
Elviekben laza másfél órás átszállásunk lenne itt Madridban, de éppen bejelentették, hogy 1 óra 20 perccel később indulunk. Először arra gyanakodtunk, hogy a kapitány még nem heverte ki az elfogyasztott nagy mennyiségű campari-narancsot, de valami nagy buli lehet odabent, egyre több autó érkezik a géphez, mindenki bent tombol és a pizzát is most hozták meg (a menetrend szerint éppen indulnunk kellene, 0:35 perc).
Kitartás, folyt. köv.
A fentiekből kimaradt az egyik fantasztikus felfedezésünk, miszerint az osztrák települések szerkezete négyszögletes, szabályos míg a spanyol települések többnyire csillag alakúak, persze madártávlatból. Ja és a Janka mindvégig, Bécstől Madridig vízen akart landolni, úgy hogy kétségbeesve kerestem azt a bizonyos sárga mellényt. (Gabika) (Na de milyen vízen???? A francia Riviérán! Igazán megérdemeltük volna. A Szerk.)
Közben újabb magyarázatot találtunk a késésünkre. Most oktatják a pilótánkat. Valaki veszettül magyaráz neki a pilótafülkében, és a kapcsolókra mutogat közben. Észrevették, hogy figyeljük őket, ezért még a villanyt is lekapcsolták, lehet, hogy csak világosban tud repülni? Mintha fárdanék, egyre több baromságot irkálok, és szellemképként egy pihe-puha ágy képe lebeg előttem, de néha a laticell szó is jelentős kapacitást foglal le szűkös agyi lehetőségeimből.
Jelképes kétórás késéssel gépre ültünk. Éjfél helyett fél három körül indultunk. Az Iberia igen-igen gondoskodó légitársaság. Először is, ha az ember messzire utazik, időeltolódásnak kell lennie a környéken. Nálunk az a kínos helyzet állt elő, hgy Dél-Afrikában ugyanannyi az idő, mint otthon, ezért gondoskodtak a megoldásról.
Reggel 5
Hajnali ötkor még adtak egy kiadós vacsit (ohne campari), majd délben egy laza reggelit (a helyhez méltóan -épp a Kalahári sivatag fölött voltunk- nem volt olyan bőséges, hogy elcsapjuk vele a hasunkat).
Előtte
Utána
A reggeli után végre kitisztult alattunk annyira az ég, hogy valamit látni lehetett.
A sivatag után elkezdett zöldülni a környék. Vagy a helyi törzsfőnök, vagy az ufók hatására egyes dolgokat csak és kizárólag szabályos kör alakú parcellákban termesztenek.
Tényleg úgy nézett ki, mintha a helyiek imádnák a pöttyös szőnyeget.
Valahol ezen a ponton kezdtünk el aggódni, hogy hogyan is jutunk el Port Elizabethbe. A csatlakozásunk nagyjábból ekkor szállt fel.
Leszállás után az első neonsárga ruhás integetős-terelős nénit megkérdeztük, hogy szerinte kihez forduljunk ilyen helyzetben. Előhalászott egy listát, amin már be volt pirosozva a nevünk (megcsillagozva, hogy "a Viháncolók, kitoloncoltatni őket"). Mondta, hogy sajnos már elment a gépünk (alig két órája), de a következőre foglaltak már nekünk helyet, ha odaadjuk neki a csomagjegyeinket, ő mindent elintéz, majd a beszállás előtt találkozunk. Na ezt a részt gyorsan visszaszívta, amikor látta, hogy ki kell csekkelnünk a csomagokat és újra feladni, de így is nagyon kellemes meglepetés volt.
A harmadik repülőút már teljes egyhangúságban telt, több, mint 30 órája indultunk Pestről, kissé kipurcantunk. A reptéren simán megtaláltuk egymást a vendéglátónkkal. Elvittek a szállásunkra.
Pompás szobánk van (külön kerttel a szobákhoz), a vendégháznak saját medencéje van, bár az óceán (Indiai) - és a strand alig 200 m-re van tőle.
Fáradtság ide-vagy oda, este azért még megnéztük. Olyan húsz fok körüli a víz, rendes bukóhullámok jönnek-mennnek, finom homokos a part..... Szóval kafa. És nincs túl nagy tömeg, a helyiek szerint ez még nagyon hideg.
Most az intézetben ücsörgünk.
Megkaptuk ugyan a helyi számítógépünket, amin nincs CD meghajtó (a laptopon csak ez van), és a www.index.hu címet úgy keresi, mint www.www.index.hu.com. Fíííííínom, ugyis mindjárt visszajönnek egy kupac aláírandó papírral, majd csak kiokoskodunk velük valamit, ne legyünk így elszigetelve a nagyvilágtól.
Ja, a képeket egyenlőre ne keressétek, holnap elhozzuk a kábelt és megpróbáljuk feltenni őket.
Újabb fejlemény, van már internetünkés CD meghajtónk. Az idő egyébként kissé tavaszias, borult ég, szél fúvás, cirka 15 fok (Zsoltika Neked pont jó lenne, én állandóan fázom). Nagyon szép madarakat láttunk, gondolom ez itt a helyi átlagos felhozatal, mondjuk az otthoni veréb és varjú kategória, de számunkra érdekesek, az egyik kis testű volt, hosszú faroktollakkal és csúcsos bóbitával, a másik az út mentén tollászkodott és úgy nézett ki, mint egy rövid lábú gém. Ebből láttunk hosszú lábú verziót is az este, a parti sétánkon egy fakerítésen állt, előbb azt hittük csak díszlet.
Repcsi tele reggelizőkkel:
Johannesburg és környéke fentről:
Szivárvány:
Udvarunk:
Recepció az intézetben:
Gabika és a pálma:
Kaktusz:
Prótea csokor:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése